Hogyan lett belőlem coach

Út a pszichológiától a partnerségig

Legelőször a coachingról 2017-ben hallottam, amikor még pszichológia szakos hallgató voltam. Ekkoriban úgy gondoltam, hogy sohasem lesz belőlem pszichológus, ugyanis én nem abból akarok megélni, hogy meghallgatom mások baját, hanem abból, hogy majd én megmondom nekik, hogy mit kéne csináljanak ahhoz, hogy az jó legyen. Aztán jött a coaching, egyetlen egy órán át foglalkoztunk vele, de én egyből beleszerettem. Pedig ez a módszer aztán nagyon távol áll attól, hogy én itt bárkinek is bármit megmondjak. A coaching lényege pont, hogy a partnerség. De, ami miatt szerelem szakma lett a számomra az az, hogy ez a módszer hisz abban, hogy az emberben, az ügyfélben minden megvan ahhoz, hogy meg tudja oldani a saját elakadását. A coach csupán abban segít, hogy az ügyfél rátaláljon ezekre a „rejtett” képességeire.

Azért áll hozzám nagyon közel ez a módszer és ez a szemléletmód, mivel én is hiszek abban, hogy minden megvan bennünk ahhoz, hogy meg tudjuk oldani az elakadásainkat. Továbbá hiszek abban, hogy az élettől csak olyan feladatokat kapunk, amelyeket képesek vagyunk megoldani.

Tanulmányok és szakmai tapasztalat

A későbbi tanulmányaim során még többet foglalkoztam a coachinggal, mégis több évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy igazából kitanuljam ezt a szakmát, hogy beiratkozzak a coach képzésre. Ennek a halogatásnak egy valódi oka volt, méghozzá az, hogy féltem attól, mi van akkor, ha a képzés során kiderül, hogy ez mégsem nekem való? Annyira ez volt a nagy álmom, hogy szorongtam attól, hogy mi lesz, ha ez valósággá válik. Biztosan ti is voltatok már hasonlóan az életetek során. De belevágtam, és azóta sem bántam meg, továbbá még mindig egy szerelem.

A coaching folyamat azonban csak akkor tud jól működni, hogyha megvan a bizalom és a kémia a coach és az ügyfél között. Ha hisznek egymásban és partnerként tudnak együttműködni. Ha megvan a kellő elköteleződés a világosan meghatározott cél és folyamat mellett.

Nem minden ember passzol egymáshoz. Ezért, ha úgy döntesz, hogy belevágsz egy coaching folyamatba, akkor előtte nyugodtan kérj be több ajánlatot, vizsgáld meg, hogy mennyire tudsz együtt rezegni az adott segítő szakemberrel. A nulladik üléseknek pont ez a lényege, élj velük bátran!